Kecskeméti Arborétum

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Magyar Arborétumok Napja

Idén második alkalommal ünnepeljük a Magyar Arborétumok Napját. Ebből az alkalomból középiskolások számára szervezünk egy olyan délelőttöt, amikor a diákok megismerkedhetnek a 62 ha-os gyűjtemény növény és állatvilágával, illetve hallhatnak olyan ökológiai és erdészeti kérdésekről, ami különösen fontos térségünkben.
Május 28-án, hétfőn 8 órától fél 1-ig lesz a program, kérjük, hogy a diákok 3/4 8-ra jöjjenek az arborétum székelykapus bejáratához!
A másfél óra növényismeret, másfél óra madárismeret, majd ügyességi játék után lesz egy visszakérdezés, majd eredmény hirdetés. Minden diák jutalomban részesül, melyet a KEFAG Zrt. biztosít, aki az arborétum telepítője és fenntartója is egyben. Szeretnénk a középiskolásokkal megszerettetni az arborétumot és segítséget nyújtani biológiai érdeklődésű diákoknak a tanulmányaikhoz.
Várjuk a kecskeméti középiskolákból 4 fős csapatok jelentkezését az alábbi email címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.!
(Iskolánként 1 csapat!)

Bővebben ...

Nagypénteki keresztút az Arborétumban

A Szentcsalád Plébánia szervezésében 2018. március 30-án, pénteken este 20 óra 30 perckor a székelykapus bejárattól indul a keresztút. Jézus szenvedéstörténetéről 14 állomáson emlékezünk meg.

Az állomásokon rövid elmélkedések és tanúságtételek hangzanak el, közöttük pedig taize énekeket éneklünk. A kb. 1,5-2 órás séta a Mária kápolnában végződik.

Az est folyamán a Kecskeméti Arborétum mindkét kapuja nyitva lesz, bármelyiken lehet távozni.

Kérjük, hogy mindenki hozzon magával mécsest vagy gyertyát (érdemes befőttes üvegbe tenni)!

Bővebb információ: Sipos Istvánné, arborétumvezető +36 30 689 73 47

Bővebben ...

Állami kitüntetések március 15 alkalmából

2018. március 13-án Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter kitüntetéseket adományozott az erdész szakmában kiemelkedő kollégáknak. Ezúton is szívből gratulálunk Dr. Gőbölös Antal és Rákosi József elismeréséhez.

Dr. Gőbölös Antal, az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatóságának nyugalmazott igazgatója a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át az alföldi erdőművelési technológiák és gépesítések fejlesztése érdekében végzett munkájáért, a Dél-Alföldi régió közjóléti erdőgazdálkodás kiemelt fejlesztéseiért, tájrehabilitációs programokért, a vízhiányos erdőgazdálkodás érdekében végzett tevékenységéért, továbbá a Dél-Alföldön közel 50.000 hektár új erdő létesítésében vállalt szerepéért.

Életútja
A dunavecsei Általános Iskola elvégzése után erdész gyakornok volt a Kiskunsági Erdőgazdaság Bugaci Erdészeténél. A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum elvégzése után beosztott erdészként a Kiskunsági Erdőgazdaság Kerekegyházi Erdészeténél dolgozott. Sopronban az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karának Erdőmérnöki Szakán diplomázott 1968-ban. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Agrártudományi Karán Mezőgazdasági Környezetvédelmi Szakmérnöki oklevelet szerzett 1976-ban. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen Ökológia témakörből 1984-ben doktorált.
A KEFAG Zrt. jogelődeinél dolgozott mint gyakornok, beosztott erdész, valamint erdőművelési ágazatvezetőként, majd a Kecskeméti Erdőfelügyelőség (későbbi nevén Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatósága) igazgatója volt nyugállományba vonulásáig.

Bővebben ...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató