Kecskeméti Arborétum

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Állami kitüntetések március 15 alkalmából

2018. március 13-án Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter kitüntetéseket adományozott az erdész szakmában kiemelkedő kollégáknak. Ezúton is szívből gratulálunk Dr. Gőbölös Antal és Rákosi József elismeréséhez.

Dr. Gőbölös Antal, az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatóságának nyugalmazott igazgatója a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át az alföldi erdőművelési technológiák és gépesítések fejlesztése érdekében végzett munkájáért, a Dél-Alföldi régió közjóléti erdőgazdálkodás kiemelt fejlesztéseiért, tájrehabilitációs programokért, a vízhiányos erdőgazdálkodás érdekében végzett tevékenységéért, továbbá a Dél-Alföldön közel 50.000 hektár új erdő létesítésében vállalt szerepéért.

Életútja
A dunavecsei Általános Iskola elvégzése után erdész gyakornok volt a Kiskunsági Erdőgazdaság Bugaci Erdészeténél. A szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum elvégzése után beosztott erdészként a Kiskunsági Erdőgazdaság Kerekegyházi Erdészeténél dolgozott. Sopronban az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karának Erdőmérnöki Szakán diplomázott 1968-ban. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Agrártudományi Karán Mezőgazdasági Környezetvédelmi Szakmérnöki oklevelet szerzett 1976-ban. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen Ökológia témakörből 1984-ben doktorált.
A KEFAG Zrt. jogelődeinél dolgozott mint gyakornok, beosztott erdész, valamint erdőművelési ágazatvezetőként, majd a Kecskeméti Erdőfelügyelőség (későbbi nevén Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatósága) igazgatója volt nyugállományba vonulásáig.

Kimagasló szakmai eredményei
Az alföldi erdőművelési technológiák, gépesítések, fejlesztése; Bács-Kiskun-, Békés- és Csongrád megyében a Közjóléti erdőgazdálkodás kiemelt fejlesztései, jelentősebbek, pl.: Kecskeméti Csalánosi Parkerdő; Kecskeméti Milliomodik Hektár Emlékerdő; Kiskunhalasi Sóstói Parkerdő; Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark: erdőtelepítés, parkosítás, Tiszai Fafeldolgozás emlékhelye, Kiskunsági Erdészház, Természetvédelmi Kiállítás, Erdő-ember Kiállítás 10 jurtaház, Ökumenikus Kápolna, Koronás Bütüház, Erdei tanösvény, Erdei tanterem, játszótér; Bugaci Alföldfásítási Múzeum és Oktatási Központ; Kecskeméti Arborétum; Gyula Városerdei Erdészeti Erdei Iskola; kecskemét-hetényegyházi Vackor Vár Erdei Iskola; valamint több mint 30 további objektum.
Tájrehabilitációs programok pl. a mályvádi ökológiai vízpótlás a Körös-völgy erdeiben és a kötegyáni tájfejlesztés. A Dél-Alföldön közel 50.000 ha új erdő létesítésében vett részt.

Számtalan publikációja közül a három legfontosabb
Kecskeméti Arborétum, Dr. Gőbölös, Antal. Kecskeméti Arborétum. Magánkiadás. ISBN 9789630625401 (2007)
Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark Története (Legendák földjén) c. Jubileumi kiadás 2005. Önálló fejezete
Millenniumi Vadászati Almanach (Bács-Kiskun Megye) 2001. Tájökológiai vonatkozások – különös tekintettel az erdőgazdálkodásra

Tagságai szakmai szervezetekben: Országos Erdészeti Egyesület; Országos Magyar Vadászkamara; Magyar Arborétumok és Botanikus kertek Szövetsége (alapító tag); Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Bizottsága Erdészeti szakcsoport; Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark Emlékbizottsága; Erdészeti Lapok Szerkesztőbizottsága; Bács-Kiskun Megyei Környezetvédelmi Alapítvány Kuratóriuma

Díjai, elismerései
•    1975 – Kiváló Dolgozó Kiskunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság (ma KEFAG Zrt.)
•    1976 – Erdészeti Kiváló Dolgozó Kiskunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság (ma KEFAG Zrt.)
•    1979 – Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium dicsérő oklevél Miniszteri Kitüntetés
•    1981 – Hazafias Népfront Kiemelkedő Munkáért
•    1982 – Környezetünk védelméért – fejlesztéséért MÉM miniszteri kitüntetés
•    1984 – Eredményes Fásításért plakett MÉM kitüntetés
•    1986 – Munkaérdemrend bronz fokozat
•    1986 - Oklevél az Ópusztaszeri Történeti Nemzeti Emlékpark Fejlesztéséért
•    1987 – Az ember a környezetért Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal miniszteri kitüntetés
•    1992 - Pro Universitate Soproniensi (Soproni Egyetem)
•    1992 - MTESZ Emlékérem
•    1994 – Emlékplakett Csongrád megye Közgyűlésétől
•    1995 - Elismerő oklevél a XXII. OTDK konzulensi tevékenységéért,
•    1996 - Kecskemét Megyei Jogú Város Környezetvédelméért Díj
•    1996 - Bedő Albert Díj Országos Erdészeti Egyesület
•    1996 – Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark elismerő plakett
•    1996 - Vadas Jenő emlékplakett (Erdészeti Tudományos Intézet)
•    1998 - Magyar Köztársasági érdemrend kiskeresztje
•    2002 - Alföldi Erdőkért emlékplakett Alföldi Erdőkért Egyesület
•    2008 – Kecskemét Megyei Jogú Város környezetvédelméért díj
•    2013 - Életfa kitüntetés bronz fokozat (Földművelésügyi Minisztérium)
•    2013 - Bács-Kiskun Megye Környezetvédelméért és mezőgazdaságáért díj


Életfa Emlékplakett Bronz fokozata kitüntetést kapott Rákosi József, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott műszaki osztályvezetője az erdőgazdasági beruházásokban, fejlesztésekben, a szakszerű erdőgazdasági feladatok irányításában végzett kiváló munkájáért.

Életútja
Rákosi József okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, közgazdász szakmérnök.
Az Erdészeti Tudományos Intézet Kecskeméti Telephelyén kezdte aktív pályafutását, ahol az erdészeti gyakorlat gépeinek fejlesztési lehetőségeivel foglalkozott közel egy évtizedig.
Tudományos munkálatait követően 1977-től egészen 2007. évi nyugdíjba vonulásáig a KEFAG Zrt. jogelődjénél, a Kiskunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaságnál dolgozott, ahol jól tudta kamatoztatni korábbi tanulmányai és munkája során összegyűjtött tudását, tapasztalatát. A Műszaki Erdészet vezetőjeként, valamint műszaki osztályvezetőként közel három évtizeden át szervezte, koordinálta az ország - adottságainál fogva - legnagyobb erdészeti gépparkkal rendelkező erdőgazdaságának gépesítési munkálatait, nagyban hozzájárulva ezzel a szakszerű erdőgazdasági feladatok teljesítéséhez.
Iskoláinak elvégzése után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1973-ban okleveles mezőgazdasági gépészmérnöki diplomát-, később emelőgép-ügyintézői végzettséget, majd 2001-ben a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli karán közgazdász szakmérnöki diplomát szerzett.
Munkával töltött évei alatt mindössze két cégnél dolgozott különböző beosztásokban; az Erdészeti Tudományos Intézet segédmunkatársaként rálátása volt az erdészeti fejlesztés tudományos munkájára is.
1977-ben a Kiskunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság (a KEFAG Zrt. jogelődje) Műszaki Erdészetéhez került műszakvezetői munkakörbe, majd pontos, lelkiismeretes munkájának eredményeként megbízták a Műszaki Erdészet vezetésével. Ebben az időben a Műszaki Erdészet egy jelentős, 80 főt meghaladó szakembergárdával működött. Az egység feladata volt, az erdőgazdaság működését biztosító teljes háttér infrastruktúra kiszolgálása saját alkalmazottakkal, többek között a gépek, járművek beszerzése, javítása, alkatrészellátása, épületek felújítása, karbantartása, új épületek építése.
1991. március 11-től új munkakörbe került az Erdőgazdaság központjában, kinevezték a Műszaki Osztály vezetőjének. Jelentős tapasztalattal a háta mögött nagy lendülettel kezdte az új feladatainak végzését is. Ettől kezdve a beruházások, fejlesztések előkészítése, végrehajtása és átvétele mellett a műszaki vonatkozású hatósági ügyek-, energiagazdálkodás-, munkavédelem koordinálása, valamint az ingatlangazdálkodás is a feladatai körébe tartozott, sok egyéb mellett.
Műszaki osztályvezetői munkakörét egészen 2007. december 30-ig, nyugdíjba vonulásáig végezte. Munkájában mindig pontos, lelkiismeretes, de szigorú volt, emellett nagy gondot fordított a fiatal kollégák nevelésére, személyiségének fejlesztésére, és ahol csak tudta segítette munkájukat.

Hosszú éveken keresztül aktív tagja volt az Országos Erdészeti Egyesület Gépesítési Szakosztályának, valamint az Alföldi Erdőkért  Egyesület Műszaki Szakbizottságának.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató