Természetismeretei vetélkedő az Arborétumok Napján
Arborétumok Napja alkalmából
természetismereti vetélkedő lesz
7- 8. osztályosok és középiskolások számára
a Kecskeméti Arborétumban
2017.05.29
2016-ban ünnepelték először az Arborétumok Napját. 2017-ben 20 arborétum kapcsolódik ehhez a programsorozathoz. Ebből az alkalomból természetismereti versenyt rendez a KEFAG Zrt. a MABOSZ (Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetsége) és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával, melyben a 7-8.-os és középiskolás korosztályt szeretnénk megszólítani, mert eddig ők kapcsolódtak legkevésbé környezeti nevelési programjainkhoz. Célunk elsősorban az, hogy kihozzuk a gyerekeket a természetbe, felkeltsük érdeklődésüket, kineveljünk ebből a korosztályból is egy olyan réteget, aki ismeri, csodálja és szeretné még jobban megismerni a természetet. A verseny nem kíván hosszas felkészülést, nem a netről és könyvekből begyűjtött információkon van a hangsúly, hanem a természetben szerzett és ott hasznosítható tudáson.
7-8. osztályosok | Középiskolások | |
830- 10 | fatál készítése fafaragó irányításával 45 percig, illetve ismerkedés faanyagokkal, állathangokkal, madarakkal, tojásokkal… 45 percig |
Vezetett séta keretében ismerkedés fákkal, cserjékkel, végül egy teszt kitöltése csoportban |
10 - 1030 | Szabadidő: evés, ivás, fajátékok kipróbálása | |
1030- 12 | Vezetett séta keretében ismerkedés fákkal, cserjékkel, végül egy teszt kitöltése csoportban | fatál készítése fafaragó irányításával 45 percig, illetve ismerkedés faanyagokkal, állathangokkal, madarakkal, tojásokkal… 45 percig |
12 -13 | Hang-, tojás-, madár- és növényfelismerő verseny Eredmény hirdetés, ajándékok átadása |
A versenyben 4-4 csapat vesz részt, csapatonként 4 fővel.
Jelentkezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Információ: 30/689-73-47
Ismeretszerzés: kecskemetiarboretum.hu
Minden résztvevő kap ajándékot, természetesen a helyezettek több ajándékban részesülnek!