Kecskeméti Arborétum

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Ősszel díszítő legendás kínai fák, cserjék

Kínai hét fiú fája (Heptacodium miconoides)
Ősszel hozza fehér virágait, piros csészeleveleivel még ezután is sokáig díszít. Virágai illatosak, vonzzák a lepkéket. A „hét fiú” elnevezés onnan ered, hogy a virágai többnyire 7-es csoportokban nyílnak. Ez a kis különleges fa a nálunk ismert loncokkal áll közeli rokonságban.
A Kelet-ázsiai ösvény gazdasági úthoz közeli oldalán látható.

Japánszentfa (Nandina domestica)
Örökzöld cserje, melynek hosszúkás levelei ősszel pirosra színeződnek. Ezen kívül szintén pirosra színeződő terméseivel is díszít. Védett helyekre való, mert kemény teleken kifagyhat. Kínában és Japánban évszázadok óta nagy becsben tartják, templomok díszítésére is használják. Termését tél folyamán a madarak szívesen fogyasztják.
A Kelet-ázsiai ösvény és a Balkáni ösvény kereszteződéséhez közel látható.

Kései végzetfa (Clerodendrum trichotomum)
Délkelet-Ázsiából származik, nálunk kissé fagyérzékeny kis fa, melynek rokonai főleg trópusi területeken élnek. Illatos fehér virágai ősszel nyílnak, csészelevelei lilásak. Őshazájában erdőszéleken, cserjésekben él. Trópusi rokonainak gyógyhatása igen kétséges, valószínűleg innen ered a neve is.
A kezelői ház melletti példány sajnos egy kemény télen már tövig visszafagyott, de újrahajtott, és idén is gazdagon virágzik.

Kellemes sétát kívánunk az őszi színekben pompázó Arborétumban!

   

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató