Építmények, létesítmények

Kezelői ház és kiállítás, szabadtéri tanterem

A székelykapus főbejáratnál találjuk a kezelői épületet, melynek egy része szolgálati lakás, másik részében az Alföld nevezetesebb gyűjteményes kertjeit bemutató kiállítás tekinthető meg (Szerzők: Dr. Bartha Dénes, Dr. Oroszi Sándor). Az épülethez közel szabadtéri tanterem várja az ide látogató csoportokat.

Gazdasági épület

Egy régi tanyaépület átalakításával gazdasági központ létesült. Gépszín, elektromos központ, szivattyúház is itt található.
A gazdasági udvarban található az éjszaka repülő rovarok befogására szolgáló fénycsapda is, mely kora tavasztól tél elejéig éjjelente – sötétedéstől virradatig- működik. A mintában található rovarokat faji szinten határozzák meg a szakemberek az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályán.

 

 


Kerti tó
A kör alakú, vízinövényekkel is benépesített víztározóban úszkáló aranyhalak pár percig megállásra késztetik az arra sétálókat.



 

 

 

Esőbeállók

A Kápolna-domb szomszédságában, valamint az egyházi területen esőbeállók várják az arborétum vendégeit.
A főbejárattól induló, tanösvényt végigjáró látogatók és a játszótéren vagy a Kápolna-dombon szaladgáló gyerekek szívesen pihennek meg a Kápolna-domb mellett található sokszögletű esőbeállóban.

Az egyházi területen 2005-ben épült esőbeálló egyházi összejövetelek, lelkigyakorlatok helyszíne is.
Az pihenőháztól (esőbeállótól) keskeny ösvény vezet a Favár játékparadicsom felé.

 

Játszótér
A mára már elbontott, 1998-ban akác rönkből készült favárat balesetveszélyesnek, illetve nem megfelelőnek értékelte az arra kijelölt ellenőrző szervezet. Mivel a rönkvár Kecskemét egyik leglátogatottabb és legkedveltebb játszótere volt, ezért az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatóságának támogatásával a KEFAG Zrt. felvállalta, hogy a rönkvár elbontása után, annak helyén a jelenlegi elvárásoknak megfelelő új játszóteret létesít, és az előírások szerinti fenntartásáról gondoskodik. (Bár ez a funkció nem tartozik az arborétum, mint növénygyűjtemény fenntartásának, fejlesztésének feladatkörébe.)

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató