RÉGI KILÁTÓ - ÚJ KILÁTÓ

RÉGI KILÁTÓ

A Kecskeméti Arborétumban az új kilátó helyén egy másik kilátó állt. A régi, teljes egészében faszerkezetű építmény 1991-ben épült. Legfelső járószintje 10,4 m magasan helyezkedett el, csúcsmagassága 17 m volt. Számtalan gyermekcsoport, természetjáró látogatta és gyönyörködött a még fiatal növénygyűjtemény látványában. Az évek során szerkezete meggyengült, az építésekor még fiatal facsemeték az idők folyamán fölé magasodtak. Többszöri felújítás után így az arborétum egyik legkedveltebb célpontja 2011-ben elbontásra került.

ÚJ KILÁTÓ

Az új kilátó építési munkái 2020-ban fejeződtek be. Ennek stabilitását acél vázszerkezet biztosítja, amely a lehető legnagyobb felületen vörösfenyő borítást kapott. A felső kilátószintre az elbontott kilátóval megegyező formavilágú tető került, melynek csúcsmagassága 25,1 m.
Legfelső járószintje 7 méterrel magasabb, mint a régié, így 17,5 méterről, azaz körülbelül 19 méteres szemmagasságból gyönyörködhetünk a nem mindennapi panorámában itt az Alföld közepén!
A kilátó lépcsősora kényelmes, tágas, a lépcsősorokat összekötő járófelület akác palló. A felfelé és a lefelé lépcsőzés során is élményekben lehet részünk: egyes pihenőhelyeken kinézhetünk a növénygyűjtemény kanyargós ösvényeire, máshol a fák lombkoronájában érezhetjük magunkat karnyújtásnyira a tölgyfáktól.

A legfelső, „U” alakban körbejárható kilátószinten jól megfigyelhetők a 62 hektáros növénygyűjtemény erdőállományainak hullámzó vonulatai, a magasból a lombok ezernyi színárnyalatát figyelhetjük meg. Az arborétumban található műemlék Mária kápolna tornya délnyugati irányban fedezhető fel. Szép kilátás nyílik a szomszédos szabadidőközpont vízfelületére, valamint a város nyugati részére is.
Mi – tervezők, kivitelezők, építtetők - mindannyian reméljük, hogy az új kilátó is elnyeri az Önök tetszését, valamint bízunk benne, hogy sok örömöt, élményt nyújt majd hosszú időn keresztül az idelátogató gyerekcsoportoknak, természetbarátoknak, turistáknak!
Kellemes kikapcsolódást, derült időt, szép kilátást kívánunk!
Tervező: Fabriq Tervezőiroda - Mészáros Dóra okl. építészmérnök
Kivitelező: Bács Bau Generál Kft.
Műszaki ellenőrök: EPORG M&Z Bt., Markó István és Györke Gábor
Beruházó: KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

A csaknem 74 millió Ft-ból megvalósuló kilátó a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. 60 %-os önrész vállalása mellett az Agrárminisztérium 40 %-os támogatásával valósult meg.

AZ ÚJ KILÁTÓ SZÁMOKBAN:
-    alapozás: 110 m3 beton (280 tonna)
-    32 tonna acélszerkezet
-    1,5 km zártszelvény váz
-    210 fm hosszú korlát
-    24 m3 vörösfenyő burkolat
-    6 m3 akác járófelület
-    28 000 csavar
Felületkezeléséhez ennyi festék fogyott:
•    fém részekre 500 liter
•    fa részekre szintén 500 liter (3 rétegben)
Ez 1-1 hektár felületet jelent!
Lépcsőfokok száma: 112

Kedvcsináló videó: www.youtube.com

Fotók és médiahírek a kilátó 2020. május 21-i átadójáról: www.facebook.com

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató